Mikor van szükség ügyvédre egy élettársi kapcsolatnál?

Az élettársi kapcsolat egy különleges kapcsolat két ember között. Két ember akaratából jön létre, ha nem kívánják törvényessé tenni, akkor nem szükséges hozzá anyakönyvi határozat.

Már azzal létrejön, ha érzelmi-gazdasági közösségben élnek közös háztartásban, azaz összeköltöznek. Ha megszűnik ez a kapcsolat, és a szétköltözésre kerül a sor, akkor már meg is szűnik.

Azonban ez jogokkal és kötelezettségekkel is járhat. Bizonyos esetekben érdemes ezt az anyakönyvvezető előtt is hivatalossá tenni.

Regisztrált élettársi kapcsolat

Egyik módja a kapcsolat hivatalossá tételének, ha a közjegyző okiratba foglalhatja az erről szóló nyilatkozatot, melyet a két fél közösen tesz meg. Ez azonban még nem egy élettársi vagyonjogi szerződés, ebben csak az kerül rögzítésre, hogy közösen élnek egy háztartásban, és érzelmi-gazdasági kapcsolat van köztük.

Ez a közjegyzői okirat sok mindenre feljogosítja a párt, például adókedvezményt vehetnek igénybe, munkahelyi támogatásban részesülhetnek, lombik programra is csak úgy jelentkezhetnek, ha van ilyen papírjuk (természetesen, ha házasok, akkor erre nincs szükség).

Vagyonjogi szerződés

Ha már rendelkezünk élettársi nyilatkozattal, akkor már érdemes élettársi vagyonjogi szerződés megkötésén is elgondolkodni. Sok kellemetlenségtől tudjuk magunkat, társunkat és családjainkat is megkímélni.

Az élettársak ugyanis jogi szempontból önálló vagyonszerzőknek minősülnek. Ha az életközösséget megszűntetik, akkor követelhetik egymástól a vagyonszaporulat felosztását.

Ezért is jó, ha már az elején élettársi vagyonjogi szerződés keretében rendezik a vagyoni helyzetüket. Fontos, hogy közokiratba foglalják, vagy olyan magánokiratba, melyet ügyvéd ellenjegyzett.

Ingatlan vásárlás

Annak sincs semmi akadálya, hogy az élettársi közösségben élők ingatlan adásvételi szerződés megkötésével jussanak közös tulajdonhoz.

Egy ingatlan vásárlásnak több buktatója is lehet, ezért mindenkinek az az érdeket, hogy már kezdettől fogva forduljon ügyvédhez. Még a vételi szándéknyilatkozatot se írjuk alá, amíg nem kértünk jogi tanácsot, mert több milliós üzlet esetében a veszteség is nagyobb összegre rúghat.

Ezt is olvassa el

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük