mikor van Krisztina névnap

Mikor van Krisztina névnapja?

A Krisztina név annyira gyakori, szinte biztos, hogy van legalább egy Krisztina a családban, a barátok, ismerősök vagy munkatársak között. Előszeretettel választják ezt a nevet, hiszen egy igen szép keresztnévről van itt szó.

Tudta, hogy 1970 körül a leggyakrabban választott női névnek számított? Ha van Krisztina az életünkben, akkor mindenképpen legyünk résen augusztusban, hiszen ekkor van az ő neve napja is. Egy telefonhívással vagy egy SMS küldésével nagy örömet okozhatunk az ünnepeltnek.

Mikor van a Krisztina névnap?

A hivatalos naptári jegyzék szerint a Krisztina névnap augusztus 5-én van. Emellett június 22 és július 24 is a Krisztinák napja.

A Krisztina név jelentése Krisztushoz tartozó, Keresztény. A Krisztinát a Christianus görög férfi keresztnévből eredeztetik, amely nálunk Krisztiánként jelenik meg. Születendő gyermeknek nyugodtan lehet választani ezt a szép nevet, hiszen hivatalosan is anyakönyvezhető.

A Krisztina név magával hordozza a függetlenséget igénylő személyiséget. Nem lehet kalitkába zárni, mivel ott megbolondul. A szabadsága mindennél fontosabb. Ennek eredménye az is, ha elvállal egy feladatot, biztosan úgy fogja elvégezni, ahogy azt ő a legjobbnak ítéli meg.

Igazodni lehet hozzá, és segíteni is lehet neki a cél elérése érdekében, azonban mindennek úgy kell történnie, ahogy az ő eltervezte. Ha ezt a tényt felismeri saját maga és a munkatársai, akkor sokra vihetik együtt.

Párkapcsolatban is jellemző rá a szabadság elve. Nem szeret beszámolni arról, hogy hol van, azonban párjához hűséges marad minden helyzetben.

A Krisztina név becenevei a Kriska, a Kiri, a Krisz, a Krisztácska, a Kriszta, a Kriszti, a Krisztinka, a Krisztike, a Krisztinka, a Tina, a Krisztu és a Kriszi.

Krisztina nevezetű hírességek

Természetesen a hírességek között is sok Krisztina található, néhány ismertebb közülük:

  • D. Tóth Krisztina – híradós, műsorvezető
  • Máté Krisztina – híradós, műsorvezető
  • Tóth Krisztina – költő
  • Keveházi Krisztina – balettművész
  • Horváth Krisztina – modell
  • Egerszegi Krisztina – úszó
  • Peremartoni Krisztina – színésznő

Ezt is olvassa el

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük