pünkösd 2022

A Pünkösd az Ószövetségben található három fő ünnep egyike, pontosabban a középső. A Bibliában olvashatjuk, hogy a húsvét utáni 50. napon ünnepelendő, ez minden évben más napokat jelent.

A Pünkösd szó a görög pentékoszté-ból származik, amelynek jelentése szintén ötven. Maga az időszak egy héten át tart, akárcsak a húsvét, hivatalosan pedig két napot ünneplünk. Mivel az ünnep május-június környékére esik, májust gyakran nevezik pünkösd havának. Azonban Pükösd 2022-ben éppen június ötödikére és hatodikára esik.

Már a 2. században is ünnepelték

Elsőként a 2. századból találhatunk említést erről az eseményről, azonban már az apostolok idejétől ünneplik. A római katolikus egyházban a hagyomány szerint a bérmálási időszak is a pünkösdtől veszi kezdetét.

A húsvét utáni hetedik vasárnap és hétfő a Szentlélek kiáradásáról való megemlékezésről szól. Ezt úgy fogalmazzák meg, mint az Atya és a Fiú összeakapcsolódó erejét, amit a szeretet köt össze. Ezen a napon a Szentlélek elárasztotta az apostolokat és Jézus tanítványait, amivel új ünnepnapot teremtett a keresztény egyháznak. Ezt ünnepeljük Pünkösd 2022 során tartó időszaka alatt is.

Eredetileg a Pünkösd zsidó ünnepnek számított

Krisztus idejében a pünkösd a zsidó ünnepnek számított. A szél zúgása és a tűz csikorgása Isten jelenlétét és kegyelmének kiáradását jelezte. Az Ószövetségben a próféták megjósolták az Újszövetséget, még Krisztus születése előtt. Emiatt a Szentlélek témája Keresztelő János próféciáiban is megtalálható.

A katolikus pünkösdkor elérkezik az idő, hogy megünnepeljük a Szentlélek megjelenését és ajándékainak kiáradását, az új törvényeket és az egyház születésnapját.

2022 ebből a szempontból semmiben sem különbözik az előző évektől. Habár a Pünkösd ünneplése most éppen júniusra csúszik, továbbra is az egyik legfontosabb egyházi ünnepünknek számít. Érdemes felkészítenünk a lelkünket, hiszen ezzel könnyebben vehetjük a felmerülő akadályokat, és mindennapjaink is sokkan jobban telnek.

Már most írjuk be a naptárba, hogy a Pünkösd 2022 során június 5. és 6. során jön el hozzánk!

Ezt is olvassa el

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük