mobiltelefon üvegfólia

Így lehet kicserélni az üvegfóliát

Ne fessük az ördögöt a falra, de ha mégis úgy adódna, hogy bepókhálósodik az iPhone XR üvegfólia okostelefonunkon, akkor nyugodtan bontsunk pezsgőt, és legyünk nagyon boldogok.

Ez ugyanis azt jelzi, hogy a feltett üvegfólia jól tette dolgát. Hogy egy klasszikustól, Schiller Fiesco-jából idézzünk, az üvegfólia megtette kötelességét, az üvegfólia mehet.

Tudnunk kell ugyanis, hogy az üvegfólia azáltal védi meg az előlapot, hogy behatás esetén eltörik, viszont az alatta lévő kijelző nem fog megsérülni.

Viszont, ha már sérült lett a fóliánk, akkor cserére szorul. Első körben el kell távolítani a tönkrementet, majd a helyére rátenni az újat, hogy készülékünk a továbbiakban is élvezze a védelmet.

A sérült üvegfólia eltávolítása

Ha előre látók vagyunk, akkor lapul a fiókban egy új üvegfólia, és azonnal neki tudunk állni a cserének. A sérült fólia balesetveszélyes, ne hagyjuk telefonunkon, rövid úton cseréljük le. Ebben nagy segítségünkre lesz egy hajszárító. Semmiképp ne kapcsoljuk turbó fokozatra, bőben elég egy gyengébb teljesítményű is. Tehát a legalacsonyabb hőmérsékletet válasszuk, de persze ne a hideget. Kezdjük el melegíteni a fóliát.

A hőkezeléssel az üvegfólia alatti ragasztót tudjuk fellazítani annak érdekében, hogy könnyebbel le tudjuk választani a kijelzőről. 50-60 másodperc általában erre bőven elegendő.

Amint ezzel megvagyunk, akkor nekifoghatunk az üvegfólia levételének. Ehhez a művelethez vegyünk elő egy lejárt bankkártyát, vagy valami hasonló erősségű és hajlékonyságú plasztiklapot.

Az egyik saroktól kezdve, végig először az oldalak mentén haladva, majd folyamatosan befelé próbáljuk meg leválasztani. Ha már egy kicsit a széleken elvált az üveglap a kijelzőtől, akkor a biztonság kedvéért tehetünk rá egy ragasztó szalagot, hogy ne potyogjanak ki belőle az apró szilánkdarabok.

Az új üvegfólia felhelyezése

Amint ezzel végeztünk, alaposan tisztítsuk meg a készülékünk felületét, hogy egy új iPhone üvegfólia kerüljön a helyére.

Jól törölgessük át, hogy az üvegszilánknak még a maradéka se maradjon a felületen. A kapott spray-vel fújjuk be az új fóliát, majd helyezzük a kijelzőre. Középen nyomjuk meg, hogy jól feltapadjon. Száradás után használható a telefonunk.

Ezt is olvassa el

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük